Magyarul olvasták be az utastájékoztatót
Akcióba léptek a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái
Magyarul is beolvasták az utastájékoztató szövegét a Szlovákián át közlekedő egyik gyorsvonat hangosbemondóján a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái.
2012.02.20 11:50MTIA mozgalom ezúttal is a nyelvi sokféleség tiszteletben tartásának fontosságára, valamint arra akart rámutatni, hogy kevés helyen élnek a kisebbségi nyelvhasználati törvény adta azon lehetőséggel, miszerint ahol a magyar lakosság aránya 20 százalék feletti, a magyar helységnév-megjelölést is alkalmazni lehet.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia legújabb figyelemfelkeltő akcióját az Érsekújváron és Párkányon áthaladó AVALA nemzetközi gyorsvonaton hajtotta végre. A szervezet állítja, annak ellenére, hogy ezen a vonalon a vasúttársaság ügyfeleinek számottevő része magyar nemzetiségű, a vállalat semmilyen módon nem veszi figyelembe az igényeiket.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái állásfoglalásukban rámutatnak: a vasúton fel lehet tüntetni a települések magyar nevét, és semmilyen negatív következménnyel nem járna a többnyelvű tájékoztatás sem, sőt azzal kellemesebbé lehetne tenni az utazást az utasok számára. Ennek megvalósítása a szervezet szerint egyszerű és olcsó, "de ez a vasúttársaság és az illetékes minisztérium dolga, nem a civileké" - olvasható az állásfoglalásban.
A szervezet szerint Szlovákiában 125 vasútállomás és megállóhely található olyan településen, ahol a törvény lehetővé tenné a magyar helységnév-megjelölés vagy egyéb tájékoztató felirat elhelyezését, gyakorlatilag azonban ezt sehol nem alkalmazzák.
A mozgalom a mostani figyelemfelkeltő akciójáról egy kisfilmet is készített, ezt az egyik videómegosztó portálon tette közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06