Nagyon érzi a lakosság
Korrupciótól bűzlik Szlovákia levegője
Az Eurobarometer felméréséből kiderült: az Európai Unión belül a szlovákiai lakosság körében a legnagyobb a "korrupció érzete" hétköznapi életben.
2012.02.16 12:29MTISzlovákiában a megkérdezettek 35 százaléka gondolja úgy, hogy leginkább a hétköznapi életben lehet találkozni a korrupcióval. "A politikusok, a kormányzat és a törvényhozás nem küzd eléggé a korrupció ellen" - ezzel a kijelentéssel 46 százalék értett egyet. 29 százalék azoknak az aránya, akik szerint a korrupciós ügyekben enyhe büntetések születnek vagy egyáltalán nem is indulnak eljárások - szerepel az EU által szerdán közzétett adatsorban.
A 2011 szeptemberében készült felmérés után három hónappal, tavaly decemberben robbant ki Szlovákiában az ország rendszerváltás utáni történetének legnagyobb közéleti botránya. A Gorilla-botrányt az év végén nyilvánosságra került Gorilla-dosszié váltotta ki. Ez állítólag a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) által 2005 és 2006 között végzett lehallgatások leiratain alapul, és a politikai és gazdasági élet befolyásos szereplőinek összefonódásáról és ügyeikről szól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


