Megsértették emberi jogait
Szerdán talán bocsánatot kérnek a szlovákok Malina Hedvigtől
A szlovák kormány szerdai ülésén dönt arról a határozatról, amelynek alapján a kabinet sajnálatát fejezi ki a Malina Hedvig-ügy miatt.
2012.01.31 10:38MTIA határozat-javaslatot Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé - mondta el az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak kedden Lenka Skorpilová, a tárca sajtóosztályának vezetője. Amint a kormány kiadja az erről szóló hivatalos sajtónyilatkozatot, az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.
"A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki" – így szól a mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott.
"Annak ellenére, hogy a békés rendezést a szlovák kormány kezdeményezte, és 2011. december 6-án megkapta Strasbourgból az elfogadásról szóló határozatot, itthon (Szlovákiában) nehezen szánják rá magukat a nyilatkozat kiadására" - mutat rá az új Szó.
A bocsánatkérés azonban a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz a főügyészségre, amely folytatja a hamis tanúzás ügyében négy éve tartó vizsgálatot. Malina Hedvig ügyvédje annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul, amiért a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt. A diáklány - aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett - 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő.
"Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás" – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság - idézte az ügyvédet korábban a Bumm.sk hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06