Árulással vádolják a pakisztáni orvost
Panetta aggódik a bin Laden-ügy informátoráért
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter aggodalmát fejezte ki pénteken annak a pakisztáni orvosnak a sorsáért, aki az Egyesült Államoknak segített megtalálni Oszama bin Ladent, s akit árulással vádoltak meg hazájában.
2012.01.28 10:50MTIA CBS amerikai televíziós csatornának adott nyilatkozatában Leon Panetta feltárta, hogy a Pakisztánban letartóztatott orvos, Sikal Afridi valóban dolgozott az amerikai hírszerzésnek, orvosi vizsgálatokat végezve Abbotábád helyőrségi városban, ahol később, tavaly május 2-án amerikai kommandósok megölték az al-Kaida vezérét.
"Nagyon aggaszt az a tudat, hogy a pakisztániak elővették ezt az embert (...), aki valóban segített azoknak az információknak a begyűjtésében, amelyek igen hasznosnak bizonyultak" az al-Kaida vezérének likvidálását szolgáló műveletben - jelentette ki Leon Panetta, a CIA (az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség) korábbi főnöke.
A Pakisztánban letartóztatott és árulással megvádolt Afridi doktor volt az, aki DNS-teszteket végzett annak megerősítésére, hogy valóban bin Laden nyomára bukkantak Abbotábádban.
"Semmi esetre sem árulta el Pakisztánt" - vélekedett a CBS-nek nyilatkozva a Pentagon vezetője.
"Pakisztán és az Egyesült Államok közös ügye a terrorizmus elleni harc (...), s azt hiszem, hogy ilyen intézkedést hozni olyasvalakivel szemben, aki segédkezett ebben a harcban, ez igazi hiba a részükről" - tette hozzá az amerikai politikus.
Panetta azt is mondta, máig azt gondolja, hogy Pakisztán valamelyik magas rangú tisztségviselőjének tudnia kellett arról, hogy bin Laden ott bujkál, még mielőtt az amerikaiak rátaláltak, erre vonatkozóan azonban nincsen "vitathatatlan bizonyítéka".
Az amerikai akció, amelyben megölték az al-Kaida fejét és környezetének több tagját is elfogták, komoly válságot okozott Washington és Iszlámábád viszonyában, holott a két kormány 2001 vége óta szoros szövetségesként lépett fel "a terrorizmus ellen indított háborúban". Az nagy hatalommal bíró pakisztáni hadsereg azt veti az Egyesült Államok szemére, hogy nem tájékoztatta őt a támadásról, s ezzel megsértette az ország szuverenitását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


