Nem jött össze
Katonai puccsot kíséreltek meg Pápua Új-Guineában
Katonai puccsot hiúsítottak meg csütörtökön Pápua Új-Guineában.
2012.01.26 13:11MTIPeter O'Neill hivatalban lévő miniszterelnök Port Moresbyben bejelentette, hogy kormánya újra teljesen ellenőrzi a katonai egységeket. O'Neill újságíróknak elmondta, hogy néhány óra alatt elfojtották az elődje, Michael T. Somare által támogatott, és alig maroknyi katona által végrehajtott lázadást. A lázadók vezetőjét, Yaura Sasa ezredest 15 további katonával együtt letartóztatták, a hadsereg foglyul ejtett főparancsnokát, Francis Agwit pedig visszahelyezték posztjára.
A lázadók hajnalban szállták meg a hadsereg főparancsnokságát, vezetőjük pedig egyhetes határidőt szabott Peter O'Neillnek, hogy elődje javára lemondjon hivataláról, amint arról a legfelsőbb bíróság még decemberben döntött.
A térség legnépesebb, 6,5 milliós országa zavaros időszakot él át, miután O'Neill és Somare egyaránt azt állítja, hogy jogszerint ő a kormányfő. Kettejük hatalmi harca tavaly augusztusban kezdődött, amikor az orvosi kezelésre Szingapúrba utazó 75 éves Somare-től O'Neill átvette a kormány irányítását, egy nagy többségű parlamenti szavazásra hivatkozva. Somare azonban nem ismerte el a hatalomváltást, és a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely decemberi ítéletében Somare-nek a kormányfői posztra való visszahelyezését rendelte el.
"Somare-nek és O'Neillnek egyaránt hét napja van arra, hogy végrehajtsa a bíróság határozatát, s ezzel rendezze a kialakult politikai patthelyzetet" - hangoztatta reggel a lázadókat vezető Yaura Sasa ezredes, és ellenkező esetre azzal fenyegetett, hogy maga szerez érvényt az alkotmánynak.
Julia Gillard, a szomszédos Ausztrália miniszterelnöke azonnal elítélte a lázadást. "A hadseregnek nincs helye Pápua Új-Guinea politikai életében" - szögezte le egy nyilatkozatban. "Kulcsfontosságú, hogy ezt a helyzetet békésen rendezzék a lehető leghamarabb..." - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


