Hiába kapott Santorum 34 vokssal többet
Nincs győztese az iowai republikánus gyűléseknek
Rick Santorum 34 szavazattal az élen végzett a január 3-i iowai republikánus elnökjelölt-állító gyűléseken a hivatalos szavazatszámlás szerint, de a "hiányzó" voksok miatt nem hirdetnek hivatalos győztest.
2012.01.19 18:08MTIA hivatalos összesítés szerint Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátorra 29.839, Mitt Romney volt massachusettsi kormányzóra pedig 29.805 voksot adtak le Iowában, ám az állam 1774 választókörzetéből 8-nak nincsenek meg az eredményei.
A fordulat váratlan, mert a jelöltállító gyűléseket (caucusokat) követő éjszakán még azt jelentették be, hogy az erőpróbát Romney nyerte Santorum előtt, mindössze 8 szavazattal.
Az iowai republikánusok elnöke, Matt Strawn mind Santorumnak, mind Romneynek gratulált az állam történetében legszorosabb küzdelemben elért eredményéhez. Santorum csütörtökön kijelentette, hogy Iowa és a New Hampshire-i előválasztás után 1-1 a verseny állása közte és Romney között. A volt massachusettsi kormányzó nyilatkozatott tett közzé, amelyben úgy fogalmazott, hogy január 3-án "voltaképpen holtverseny jött létre.
Az amerikai jelöltállító erőpróbák közül elsőkként megtartott iowai caucusok eredménye voltaképpen "csak" lélektani szempontból fontos: a konzervatív állam lakói ezeken csak véleményt nyilvánítanak preferenciáikról. Az elektorokat, akik a Republikánus Párt augusztusi konvencióján arról szavaznak majd, hogy ki legyen Barack Obama elnök hivatalos kihívója, csak később választják meg.
A republikánusok következő előválasztásukat szombaton tartják Dél-Karolina államban, a talpon maradt részvevők pedig - Rick Perry texasi kormányzó csütörtökön bejelentett visszalépése után már csak négyen maradtak - csütörtök este újabb televíziós vitában csapnak össze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


