Figyelmeztetnek
Gyanús atomprogramok: az oroszok megvédenék Iránt
Oroszország saját biztonsága elleni fenyegetésnek tekintene az iráni atomprogrammal kapcsolatos bármilyen katonai beavatkozást - figyelmeztetett pénteken Oroszország NATO-hoz akkreditált nagykövete.
2012.01.13 18:43MTIDmitrij Rogozin Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Irán Oroszország szomszédja, s ha Irán belesodródik bármilyen hadműveletbe, az - moszkvai megítélés szerint - közvetlen fenyegetést jelent majd Oroszország biztonságára nézve.
A nagykövet két nappal azután nyilatkozott erről, hogy egy motorkerékpáros merénylő Teheránban végzett egy iráni atomtudóssal.
A sajtóban gyakran "Nyugat-ellenes héjának" beállított Rogozin hamarosan távozik nagyköveti tisztségéből. Tavaly decemberben orosz miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, s Moszkvába történő hazatérését követően új tisztségében az orosz védelmi ipart felügyeli majd.
Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán szankciók bevezetésével - vagy erre készülve - próbálja rákényszeríteni Iránt, hogy adja fel feltételezett katonai célú atomprogramját. Teherán tagadja, hogy ilyen programja lenne, állítása szerint nukleáris programja kizárólag békés célú.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


