Kivégzés lesz Iránban
Kémkedésért halálra ítéltek egy amerikai-iráni férfit
Kémkedésért halálra ítélte a teheráni forradalmi törvényszék Amir Mirzai Hekmati amerikai-iráni férfit.
2012.01.09 10:07MTIA decemberben letartóztatott, 28 éves volt tengerészgyalogost, aki az Egyesült Államokban született iráni családban, "bűnösnek találták ellenséges országgal való együttműködésben és a CIA javára végzett kémtevékenységben". Ugyancsak bűnösnek találták abban, hogy "a terrorizmusban való részvétellel próbálta megvádolni Iránt" - tette hozzá a hírügynökség.
Hekmatit Abdolgászem Szalavati bíró "moharebnek (Isten ellenségének) és velejéig romlottnak" nevezte. Az iráni igazságügyi hatóságok közlése szerint a vádlott beismerte, hogy kapcsolatban állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel, és feladata az volt, hogy beférkőzzön az iráni hírszerzési minisztériumba, de azt hangoztatta, hogy nem állt szándékában ártani Iránnak.
A december 27-i tárgyaláson az ügyész a legsúlyosabb ítéletet, a halálbüntetést kérte, úgy vélekedve, hogy a vádlott vallomásából egyértelműen kiderül: együttműködött a CIA-val, és az iráni nemzetbiztonság ellen cselekedett. Az elsőfokú ítélettel szemben még helye van fellebbezésnek.
Az Egyesült Államok felszólította Teheránt Hekmati szabadon bocsátására. Svájci diplomaták, akik az - Iránnal diplomáciai kapcsolatban nem álló - Egyesült Államok érdekeit képviselik az országban, szombaton kérték, hogy találkozhassanak a vádlottal, de erre nem kaptak engedélyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


