Be akarják zárni
Több ezren lekésték a repülőt egy templom miatt
Bezárhatják a közlekedési dugót okozó hatalmas templomot Brazíliában.
2012.01.07 20:15MTIBezárathatja a rendőrség azt a Sao Pauló-i hatalmas templomot, amely felszentelésekor közlekedési káoszt okozott a brazil városban.
Brazília legnagyobb metropoliszában a nemzetközi repülőtér közelében fekvő Cidade Mundial nevű templom felszentelése jelentősen akadályoztatta a forgalmat.
A hatóságoknál bejelentett harmincezer hívő helyett ugyanis a rendezők szerint mintegy kétmillióan érkeztek a rendezvényre. Ezernyi utazó késte le a tömeg miatt repülőgépét.
A 150 ezer férőhellyel rendelkező templom megnyitásának napján három istentiszteletet tartottak. A rendőrség szerint a bejelentett kétezer autóbusz helyett több mint hatezer érkezett a helyszínre. A járműveknek részben a szomszédos autópálya területén kellett parkolniuk, ami gátolta a reptérre való kijutást.
A Valdemiro Santiago apostol által vezetett Igreja Mundial do Poder de Deus nevű pünkösdista közösség sajtóközleményben kért elnézést a környéken lakóktól és az utazóktól a káoszért. Az egyháznak minden kontinensen élnek tagjai és követői.
A városvezetőség ugyanakkor közölte, hogy a templomnak csak három hónapra szóló ideiglenes működési engedélye van. Az autópálya-rendőrség elmondása szerint megfontolják, bezárassák-e teljesen a templomot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06