Jelentősen csökkentenék az államfő fizetését is
Kormányon belüli megszorítások jöhetnek Szingapúrban
A szingapúri miniszterelnök, az államfő és a kormánytagok fizetésének jelentős csökkentését javasolta szerdán egy kormányzati bizottság a délkelet-ázsiai városállamban.
2012.01.04 08:08MTIA testület előterjesztése szerint - amelyről januárban szavaz a szingapúri parlament - több mint 30 százalékkal csökkentenék Li Hszien Lung kormányfő éves fizetését. A miniszterelnöknek így be kellene érnie átszámítva évi 1,7 millió dollárral.
A bizottság egyenesen megfelezné Tony Tan Keng Jam államfő juttatásait, amelyek így nem érnék el az évi 1,2 millió dollárt. A miniszteri fizetéseket 37 százalékkal kurtítanák meg, így azok alig haladnák meg az évi 850 ezer dollárt.
A szingapúri állami és kormányzati fizetések a legmagasabbak közé tartoznak a világon, ami közfelháborodást váltott ki a városállamban, főleg az elmúlt néhány évben.
A szingapúri kormányfő néhány héttel azután bízta meg a bizottságot a kormányzati juttatások felülvizsgálatával, hogy május elején az általa vezetett kormánypárt a függetlenség 1965-ös kikiáltása óta mért legkevesebb szavazattal nyerte meg a parlamenti választásokat, igaz, így is több mint kétharmados többségre tett szert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


