Megkezdte munkáját a testület
Nem kegyelmez a maffiáknak a bolgár különleges bíróság
A testület elnöke, Georgi Usev az állami rádióban közölte: megkezdte munkáját a maffiaellenes különleges bíróság Bulgáriában kedden.
2012.01.03 14:30MTIA szervezett csoportok által elkövetett súlyos bűncselekményekkel foglalkozó bíróság elé 70-80 eset kerülhet a következő napokban, és évente várhatóan 300 ügyet tárgyal majd.
A testületet Bojko Boriszov miniszterelnök hozta létre brüsszeli nyomásra. Eredetileg 2011 májusában kezdte volna meg működését, de a személyi állományban mutatkozó hiányok és a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt az időpont kitolódott.
A bíróság felállítására azért volt szükség, mert a maffiatagokat érintő perek akár évekig is elhúzódhattak, az ítéletek pedig túl enyhék voltak, s előfordult, hogy a vádlottakat szabadon engedték.
A szocialista ellenzék kifogásolta a különleges bíróság felállítását, mivel azzal szerinte egy "párhuzamos jogrendszert" hoztak létre. Emberi jogi szakértők aggódnak, hogy a testület a politikai elnyomás eszközévé válhat.
Bulgária 2007-es uniós csatlakozása óta gyakran került a bírálatok kereszttüzébe gyenge hatásfokkal működő igazságszolgáltatása miatt. Az országot Brüsszel különleges megfigyelés alatt tartja, és az Európai Bizottság februárban teszi közzé következő jelentését vele kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


