A kínai emberjogi aktivista 2010 tavaszán tűnt el
Egy messzi-messzi börtönben ül Kao Csi-seng
A 2006 óta sorozatban "eltűnő" és "megkerülő" ügyvédet ezúttal három év börtönre ítélték.
2012.01.02 13:59MTIKao Csi-seng (Gao Zhisheng) kínai emberjogi aktivista a Kína északnyugati csücskében lévő Hszincsiang (Xinjiang) tartomány egyik börtönében ül - állítja testvére, Kao Csi-ji (Gao Zhiyi). Kao Csi-seng 2010 áprilisában tűnt el, hollétéről még legközelebbi családtagjai sem tudtak, bebörtönzéséről most egy hivatalos dokumentumból értesültek. Az idén 46 éves emberjogi ügyvéd a 2000-es évek közepén aktivisták és vallási kisebbségek védelme miatt került a hatóságok figyelmének középpontjába.
Kao ezenkívül többször nyert pert hivatalos szervek ellen földvitákban, s munkásokat is segített munkaadóikkal szemben igazságtalanság leleplezésében. 2006 februárjában Kao Csi-seng, valamint Hu Csia (Hu Jia) és más aktivisták éhségsztrájkot hirdettek meg, amelyhez az ország számos tartományában, s az országon kívül is csatlakoztak. Kao ezt követően, 2006 augusztusában "eltűnt", hivatalosan szeptemberben tartóztatták le, s az állam ellen irányuló felfordulás okozásának és nyugtalanság szításának vádjával három év börtönre ítélték. Ezt később öt év felfüggesztett büntetésre enyhítették, s egy évre megfosztották politikai jogaitól is.
Szabadon engedése után az aktivista részletesen beszámolt a kéthónapnyi fogva tartása alatt ellene elkövetett visszaélésekről, 2007-ben írt, az Egy igazságosabb Kína címet viselő memoárjában a Kínai Kommunista Pártot állami pénzből finanszírozott kínzással vádolta. Az ügyvédet 2007 szeptember végén vették őrizetbe újra, miután az Európai Parlament alelnökének és az amerikai kongresszusnak címzett nyílt leveleiben a 2008-as pekingi olimpia bojkottját szorgalmazta.
A rendőrség 2009 februárjában ismét kihallgatásra vitte. Családja ezután csak 2010 márciusában látta őt újra. "Megkerülése" után az aktivista úgy nyilatkozott, feladja a központ elleni küzdelmét, családja biztonsága és a velük való együttlét érdekében. A jogász ennek ellenére 2010 áprilisában újra "eltűnt", a 2012 első napján kapott levél azóta az egyetlen hivatalos értesítés vele kapcsolatban. A Hszinhua hírügynökség ezt megelőzően decemberben arról tudósított, három év börtönbüntetésre ítélték, a próbaidő szabályainak megszegéséért, azt azonban nem írták meg, hol van Kao.
Az emberjogi aktivista nevére való keresés a kínai Google-on, a Baidu-n eredménytelen, a találatok a szöveg szerint "a hatályos szabályok értelmében nem jeleníthetőek meg".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


