10 deka lett az urán - maradhat?
Kis nukleáris zugközértet számoltak fel a szlovákok
Nukleáris anyaggal való illegális kereskedelem vádjával hét személy ellen indított eljárást a szlovák rendőrség - jelentette be Jaroslav Spisiak országos rendőrparancsnok csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján.
2011.12.15 18:46MTIA szlovák és a cseh rendőrség együttműködésével meghiúsított üzletben szereplő radioaktív anyag a volt Szovjetunió területéről származott, s értékét mintegy félmillió euróra becsülték a rendőrségi szakértők. Hogy milyen anyagról van szó konkrétan, illetve kinek akarták azt eladni, azt a rendőrfőkapitány a folyamatban lévő vizsgálatokra való tekintettel nem kívánta pontosítani.
Spisiak "nyugdíjas klubnak" nevezte a bűnbandát, amelyet egy 71 éves férfi irányított. Hat személyt november 23-án, míg a hetediket december 2-án vette őrizetbe a rendőrség, s most mindnyájan előzetes letartóztatásban vannak. Amennyiben az ellenük felhozott vád bizonyítást nyer, három évtől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik őket.
Ha Csehországban kerültek volna bíróság elé, akár 16 évet is kaphattak volna. A letartóztatottakat a cseh rendőrség 2009 óta figyelte.
"Az akciót még csírájában meghiúsítottuk, minek következtében se Szlovákia, se Csehország területére nem került be nukleáris anyag" - szögezte le a szlovák rendőrkapitány.
Elmondta: az eredeti tervek szerint az üzletre Csehországban került volna sor, de később a bűnbanda úgy döntött, hogy az anyagot Szlovákiában értékesíti. A cseh hatóságok ezért értesítették a szlovákokat, akik átvették a "nyugdíjasok" megfigyelését és követését.
Hasonló illegális üzletet már 2007-ben meghiúsítottak a szlovák hatóságok. Akkor az ügyben egy ukrán és egy magyar állampolgár is érintett volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06