Három óra gyaloglással érhető el
A Kárpátok "mélyén" a Vatikánnak szánt karácsonyfa
Legkevesebb három óra gyaloglással, nehezen járható terepen érhető el a Kárpátok egyik Rahó környéki hegycsúcsán az a fenyőfa, amely a vatikáni Szent Péter teret díszíti majd az idei karácsonyon.
2011.11.01 17:34MTIA Szentszék számára karácsonyi ajándékként kiválasztott kárpátaljai fenyőt kedd délelőtt mutatta be az 1 + 1 ukrán országos televíziós csatorna. A hetekkel ezelőtt készült felvételek szerint az idei vatikáni karácsonyfa egy hegytetőn elterülő réten nő.
Dmitro Roman, a Nagybocskói Erdő- és Vadgazdaság igazgatója a műsorban elmondta, hogy a megfelelő fenyőfát közel egy hónapon át keresték, több mint hatezer hektárnyi területet fésültek át, amíg megtalálták. Hozzátette: összesen 39 olyan fát szemeltek ki, amelyek magassága meghaladta a 30 métert. Emellett a fő szempont az volt, hogy a fenyő törzse minél kisebb átmérőjű legyen - mondta, megjegyezve, hogy a fenyőóriást a kivágása és a száraz gallyaktól való megtisztítása után csak helikopterrel tudják majd elszállítani a helyszínről, mert a közelben nincs út.
A tervek szerint a Vatikánnak szánt, Tiszabogdány (Bohdan) község térségében található fenyőfát november 24-én vágják ki, és a kárpátaljai egyházak püspökeinek, valamint az ukrajnai megye vezetőinek részvételével tartott ünnepség keretében indítják el Rómába. Az még nem dőlt el, hogy a fenyő közúton vagy vasúton teszi-e meg az utat a Vatikánig, ahová legkésőbb december 12-ig kell megérkeznie.
További 43, kisebb méretű fenyőfát a Kárpátok Lemberg (Lviv) megyéhez tartozó részéből kamionokkal küldenek majd Rómába, ezek a pápai lakosztályt és az apostoli paloták termeit díszítik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


