Mit csinált Cain?
Szexuális zaklatással vádolják Obama lehetséges kihívóját
"Herman Cain soha nem volt érintett semmiféle szexuális zaklatási ügyben" - szögezte le a republikánus politikus kampánystábjának elnöke. Két volt éttermi dolgozónak azonban más a véleménye.
2011.10.31 14:13ma.hu"Nem illendő viselkedés, valamint szexuális zaklatás": ez volt állítólag a vád Herman Cain, lehetséges republikánus elnökjelölt ellen. Cain ellen még a kilencvenes években merültek fel a vádak, mikor még az amerikai étteremtulajdonosok szövetségének (NRA) elnöke volt. Ekkor, az állítások szerint a két nőnek félreérthető ajánlatokat tett, és viselkedésével kényelmetlen helyzetbe hozta őket, ami mindkettőjüket feldühítette.
"Panaszukkal feletteseikhez fordultak, akik azt tanácsolták nekik, hogy házon belül oldják meg a dolgot. A két nő kilépett a munkahelyéről és hallgatásukért cserébe pénzt kaptak a szövetségtől." - írja az Index.hu.
Cain kampánystábjának szóvivője, J. D. Gordon elmondta: a vádak megalapozatlanok és tisztességtelenek.
"A sajtó minden eszközt felhasznál, még olyan híreszteléseket is melyeknek semmi alapja nincs. Herman Cain soha nem volt érintett semmiféle szexuális zaklatási ügyben."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


