Gyilkosságok: 1964 és 1985
Bizottság derít fényt a brazil diktatúra bűneire?
A brazil parlament szenátusa szerda este amellett döntött, hogy hozzanak létre egy bizottságot az 1964 és 1985 közötti diktatúra bűneinek a kivizsgálására.
2011.10.27 21:21MTINem sokkal ezt követően pedig az uruguayi parlament arról a törvénytervezetről döntött, amely szerint az ottani diktatúra (1973-85) időszakában elkövetett emberi jogok elleni bűncselekmények elévülhetetlennek minősülnek.
Brazíliában a törvényhozás alsóháza már elfogadta az "igazság bizottságának" a létrehozását. A döntésre még áldását kell adnia Dilma Rousseff államfőnek, aki maga is megjárta a diktatúra börtöneit, és meg is kínozták. A brazil baloldali erők már régóta követelik a sötét múlt feltárását hivatott testület létrehozását.
A parlamenti határozat azonban kiköti azt is, hogy nem vonják kétségbe azokat rendeleteket, amelyek elítélt katonatiszteket részesítettek kegyelemben.
Uruguayban ezzel szemben a sokat vitatott elévülhetőségi törvény visszavonására, és az egykori feltételezett bűnösök elleni eljárást lehetővé tevő törvénytervezetre szavaztak a képviselők.
A kezdeményező, a Rousseffhez hasonlóan a diktatúra idején sokat szenvedett José Mujica elnök baloldali pártja volt.
Az uruguayi társadalmat megosztó, 1986-ban hozott elévülhetőségi törvény értelmében a bíróságok csak a kormány felhatalmazása alapján kezdhettek eljárást az emberi jogok ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított személyek ügyében. Mostantól ez a kötelezettségük megszűnik, és belátásuk szerint cselekedhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


