Levél Kelemen Hunornak
Nem akar még egy ciánkatasztrófát a Fidesz
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ma levelet intézett Kelemen Hunorhoz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, a verespataki cianidos aranybánya-beruházás ügyében.
2011.10.26 18:45ma.huA Fidesz EP-delegáció nevében Áder János, az EP környezetvédelmi bizottságának tagja, valamint Gyürk András delegációvezető arra kéri az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyásukat latba vetve tegyenek meg mindent a projekt megakadályozásáért. A 14 fideszes EP-képviselő e cél érdekében teljes körű politikai és szakmai támogatásáról biztosítja a romániai magyar pártot.
A Kelemen Hunornak címzett levél emlékeztet az Európai Parlament tavaly nagy többséggel elfogadott határozatára, amely felszólít a cianidos technológiájú aranybányászat 2011 vége előtti teljes tilalmára. Ezt a világos és határozott döntést veszi semmibe a verespataki bányanyitás terve. A levél szintén emlékeztet a 12 éve történt, a Tisza élővilágát gyakorlatilag megsemmisítő ciánszennyezés következményeire és tanulságaira. A dokumentum hagsúlyozza: a verespataki beruházás megvalósulása esetén az ott termelődő súlyosan mérgező cianidos zagy mennyisége csaknem háromezerszeresen meghaladja a 12 évvel ezelőtt egyszer már határokon átnyúló katasztrófát okozó halálfolyamét.
A Fidesz EP-delegációja szerint Romániának felelősséget kell vállalnia saját és a szomszédos országok polgárai iránt és nem hagyhatja figyelmen kívül a beruházáshoz kapcsolódó ökológiai kockázatokat.
A Fidesz EP-delegációja a levélben arra kéri az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyásukat latba vetve tegyenek meg mindent a verespataki cianidos aranybánya-projekt megakadályozásáért, mely cél érdekében a delegáció felajánlja teljes körű politikai és szakmai támogatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


