Betiltotta az utcai szemétanalízist a polgármester
Csaknem 40 eurót fizethet, aki Nogent-Sur-Marne-ban kukázik
A városban kirobbant polémiát követően a francia tömegtájékoztatási eszközök hírül adták: rendeletben tiltotta meg a kukázást a Párizshoz közeli Nogent-Sur-Marne polgármestere. A szabálysértésnek számító tevékenység 38 eurós (11 ezer forintos) pénzbüntetést von maga után.
2011.10.12 21:30MTIJacques Jean Paul Martin, a jobbközép kormánypárthoz tartozó városvezető "köztisztasággal kapcsolatos" rendelete értelmében október 1-jétől köpködni, vizelni és a közterületet bepiszkítani is tilos Nogent-Sur-Marne-ban.
A helyi rendőrök ezentúl igazoltathatják a kukázókat, s akit többször rajtakapnak a szeméttúráson, elő is állíthatják.
Míg a boltosok, az ingatlanügynökségek vagy a vendéglátóhelyeket működtető vállalkozók üdvözölték a döntést, a helyi ellenzék a koldulást már korábban betiltó polgármester újabb ötletét a "szegények ellen folytatott hajtóvadászat" részének nevezte.
A polgármester az RTL kereskedelmi rádióban arról beszélt, hogy a járdákon álló szemét egyszerre vet fel egészségügyi, városesztétikai és közegészségügyi problémákat. "Nem hagyhatjuk, hogy tönkretegyék a települést, amely turisztikai célpont. Miután az elmúlt félévben egyre romlott a helyzet, muszáj volt rendeletet alkotni" - tette hozzá.
A francia médiában megszólaltatott helyi lakosok mindegyike túl radikálisnak tartotta az intézkedést. "Már azt is szörnyű tudomásul venni, hogy ezeknek az embereknek ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy ételhez jussanak és most ettől is megfosztják őket, ez undorító" - mondta a Le Parisien című lapnak egy nő. A France Infóban egy másik nő arról beszélt hogy a kukázók "sajnos szükségből túrják a szemetet". Ha azonban nem hagynának utána mindent szanaszét a járdán, szerinte talán nem kellene rendeletet sem hozni. "Ha valaki kukázik, azt azért teszi, mert éhes, szórakozásból senki nem turkál a szemétben!" - mondta egy férfi a hírrádióban.
A rendelet ellen több civil szervezet, köztük az Emberi Jogok Ligája és a szegényeket támogató Emmaus is tiltakozott, s emlékeztettek arra, hogy a szeméttúrás a középkor óta megszokott dolog a nagyvárosokban.
A Le Parisien című napilap megemlítette, hogy a kukázást nem Nogent-Sur-Marne-ban tiltották be először, hanem augusztusban La Madeleine-ben. Ott azonban elsősorban az váltott ki vitát, hogy a kormánypárti polgármester a rendeletet románul és bolgárul is kifüggesztette a városban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06