Ramiz Alia halott
Meghalt Albánia utolsó kommunista vezetője
Nyolcvanöt éves korában, pénteken Tiranában meghalt Ramiz Alia, Albánia utolsó kommunista vezetője.
2011.10.07 11:39MTIHalálát tüdőszövődmények okozták – közölte Mimoza Kociu, Bamir Topi albán államfő szóvivője. A volt elnök tette lehetővé, hogy országában 1991-ben szabad választásokat tartsanak, miután a tömeges diáktüntetések megingatták a világ egyik legelszigeteltebb kommunista politikai rendszerét.
Az 1991-es első szabad választások után Ramiz Aliát államfővé választották, de egy évvel később lemondott tisztségéből, miután az újonnan alakult Demokrata Párt nyerte meg az 1992-es választásokat. Enver Hodzsa kommunista diktátor 1985-ben bekövetkezett halála után lett régi barátja, Alia az ország vezetője, előbb mint az Albán Munkapárt főtitkára, 1991-től pedig mint a demokratikus Albánia első köztársasági elnöke.
Két évvel lemondása után, 1994-ben Aliát hivatali hatalommal való visszaélés vádjával kilencévi börtönre ítélték, de rövidesen amnesztiával szabadlábra helyezték. Ezután újabb vádak – népirtás és emberiesség elleni bűntettek - ügyében folyó vizsgálat során ismét rács mögé került.
Amikor 1997-ben a számos albán megtakarításait elnyelő piramisjátékok miatt káosz tört ki Albániában, Alia több más fogollyal együtt kimenekült a börtönből.
A volt elnököt két lánya és fia gyászolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


