Előkerült a Hypo-ügy
Újabb vád Sanader ellen
Vádat emeltek pénteken Horvátországban Ivo Sanader volt kormányfő ellen az osztrák Hypo Alpe Adria bankkal kapcsolatos vesztegetési ügyben.
2011.09.30 17:58MTIAz illetékes zágrábi bíróság elfogadta a korrupció és a szervezett bűnözés elleni horvát hivatal (USKOK) vádemelési indítványát - közölte Tamara Laptos, a hivatal ügyésze.
A bírósági tárgyalás két órán át tartott a vádlott jelenlétében. Sanadert szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították át a börtönből a bíróságra.
A következő lépésben a bíróság kitűzi a büntetőper első tárgyalási napját - mondta el az ügyész.
A vád szerint Sanader 1994-95-ben még külügyminiszter-helyettesként összesen 3,6 millió horvát kuna (500 ezer euró) kenőpénzt fogadott el az osztrák banktól cserébe azért, hogy a horvát állam ettől a pénzintézettől vegyen föl kölcsönt.
A volt miniszterelnököt 2010 decemberében vették őrizetbe nemzetközi elfogatóparancs alapján Ausztriában, Salzburg közelében. Július közepe óta Zágrábban van előzetes letartóztatásban.
A jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) volt politikusa ellen két másik ügyben, köztük a magyar és a horvát állami olajtársaságot érintő állítólagos vesztegetés kapcsán is büntetőeljárás indult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06