Termelési központ lesz Magyarország?
Orbán elárulta a bajoroknak a magyarok tervét
A bajor miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Münchenben Orbán Viktor; a magyar kormányfő a Horst Seehoferrel folytatott megbeszélésen hangsúlyozta, Magyarország célja, hogy Közép-Európa termelési központjává váljon.
2011.09.29 13:22MTIA találkozón elhangzottakról Szijjártó Péter, a magyar miniszterelnök szóvivője közleményben tájékoztatott. Mint írta: Orbán Viktor elmondta, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájának középpontjában továbbra is az államadósság csökkentése, valamint a munkahelyteremtés áll, amelyben kifejezetten szoros együttműködésre törekszik a német iparral annak érdekében, hogy Magyarország Közép-Európa termelési központjává válhasson.
Orbán Viktor tájékoztatta a bajor miniszterelnököt a magyar energiastratégiáról is, amelynek lényege, hogy az ország minél több forrásból szerezhessen be energiahordozókat, és nagy jelentőséget tulajdonít az energiahálózatok összekötésének az Adriától a Balti-tengerig - közölte a szóvivő.
A találkozón - tette hozzá - a bajor külügyminiszter gratulált Magyarország EU-elnökségi eredményeihez, a két miniszterelnök pedig az eddig is kiváló bajor-magyar kapcsolatok további szélesítésében állapodott meg, amelynek kölcsönös hivatalos látogatások is részét fogják képezni.
Orbán Viktor szerdán Münchenben meghívott vendégként részt vett a volt bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06