Nem tudni hány szavazatot kapott Mugabe
Zűr a zimbabwei választások után
A zimbabwei legfelsőbb bíróság elutasította hétfőn az ellenzék kérelmét, így nem rendelte a március 29-én tartott elnökválasztás eredményének azonnali kihirdetését.
2008.04.14 16:15MTI, fotó: Sky News
Tendai Uchena bíró közölte, hogy elutasította a kérelmet, és a költségeket a felperesnek kell fizetnie. Az ítélet szövegét még hétfőn nyilvánosságra hozzák. A Morgan Tsvangirai ellenzéki elnökjelölt által vezetett párt - Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) - április 4-én fordult a bírósághoz, amelyet arra kért, hogy kényszerítse rá a központi választási bizottságot a végeredmény nyilvánosságra hozatalára.
Eredményeket azóta sem közöltek hivatalosan, így még mindig nem tudni, hogy hány szavazatot kapott a hatodik elnöki mandátumért harcba szálló, 84 éves Robert Mugabe és kihívója, az 56 éves Tsvangirai. Az MDC azt állítja, hogy Tsvangirai győzött, méghozzá a szavazatok 50,3 százalékával, így nem is lesz szükség második fordulóra.

A kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front elismerte, hogy az ellenzéki politikus vezet Mugabe előtt, de azt állítja, hogy Tsvangirai nem szerezte meg a győzelemhez minimálisan szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot. Az ellenzék szerint a központi választási bizottság tudja az elnökválasztási eredményeket, hiszen azokat minden szavazókörben kifüggesztették.
A választási bizottság viszont azt közölte, hogy még mindig időre van szüksége az eredmények összegyűjtéséhez és ellenőrzéséhez. A 210 választókerületből 23-ban szombaton mindent elölről kezdenek, azaz újraszámolják az összes szavazatot, de nem csak az elnökjelöltekre, hanem a parlamenti és az önkormányzati választásokon leadott voksokat is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


