Elfogadhatatlan megfogalmazások az indítványban
Állampolgársági törvény: visszavonta módosító javaslatát a szlovák belügy
Váratlanul visszavonta pénteken egy nappal korábban nyilvánosságra hozott és tárcaközi egyeztetésre bocsátott javaslatát az állampolgársági törvényt módosításáról a szlovák belügyminisztérium.
2011.09.23 18:47MTIDaniel Lipsic belügyminiszter szerint hivatalnokok hibájából helytelen és elfogadhatatlan megfogalmazások kerültek a törvénymódosító javaslatba. Egyebek között az, hogy tartós szlovákiai lakhely nélkül is lehetővé tennék a szlovák állampolgárság felvételét.
"Elfogadhatatlan egy másik ország állampolgárságának elismerése anélkül, hogy az illetőnek bármiféle lakhelye lenne az érintett másik államban. A törvénymódosítási javaslat jelenlegi formájában sérti ezt az elvet, ezt én elutasítom" - jelentette ki a belügyminiszter.
Leszögezte: ő maga ezt az elvet mindig szem előtt tartotta, s így lépett fel a külföldön élő szlovákok kérelmeivel kapcsolatban is. Lipsic szerint a belügyminisztérium elutasította állampolgársági kérelmeiket, ha nem rendelkeztek szlovákiai lakhellyel.
A belügyi tárca által kidolgozott törvénymódosítási javaslat a Robert Fico-féle tavaly elfogadott módosítás által okozott problémák egy részét küszöbölte volna ki. Lehetővé tette volna például a szlovák állampolgárság felvételét azon személyeknek, akik 1949 és 1969 között születtek külföldön, egyik szülőjük pedig csehszlovák állampolgársággal rendelkezett. A tárca most azt állítja: alapvetően ezt a problémát szerették volna kiküszöbölni, s nem az volt a céljuk, hogy a szlovák állampolgárság elvesztésével kapcsolatos problémákat orvosolják.
A pénteki szlovák sajtó értetlenül fogadta a belügyminisztérium javaslatát. A liberális Sme úgy vélte, hogy a javaslat kedvez a magyaroknak, mert egybeesik Budapest álláspontjával.
Szlovákia Mikulás Dzurinda kormányzása idején már adott úgy állampolgárságot a külföldi szlovákoknak, hogy azok nem rendelkeztek tartós szlovákiai lakhellyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06