Erőszakkal kibékítenék a palesztinokkal Izraellel
A törökök előretörnének a békeharcban
A török miniszterelnök szerint nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy kössön békét a palesztinokkal.
2011.09.23 07:28MTIRecep Tayyip Erdogan az ENSZ-közgyűlés 66. ülésszakának általános vitájában csütörtökön elmondott felszólalásban úgy fogalmazott, hogy a nyomásgyakorlással a nemzetek közössége megmutatná, hogy az izraeliek sem állnak a törvények felett.
"Törökország feltételek nélkül támogatja, hogy az ENSZ ismerje el a palesztin államot" - mondta Erdogan, hangsúlyozva, hogy az izraeliek és palesztinok valódi biztonságot csak a valódi béke felépítésével teremthetik meg. A török kormányfő bírálta a világszervezetet, mert az szerinte nem nyújtott semmilyen segítséget, nem tett semmilyen intézkedést a palesztin lakosság humanitárius tragédiájának megoldására. Úgy vélte, hogy a nemzetközi közösségnek sürgősen cselekednie kell, és "be kell gyógyítania ezt a sérülést". Erdogan szerint a problémát az izraeli kormány jelenti. Kijelentette, hogy az izraeli kormány nap mint nap olyan intézkedéseket tesz, amelyekkel inkább akadályozza a békefolyamatot, mintsem elősegítené.
Megismételte azt is, hogy Izraelnek fel kell oldania a Gázai övezet zárlatát, valamint bocsánatot kell kérnie a blokád megtörésére készülő nemzetközi hajóraj elleni kommandós akcióért, amelyben kilenc török állampolgár vesztette életét.
Ankara azt is követeli, hogy Izrael kárpótolja a tavaly májusi incidensben elhunyt törökök családjait. Amíg Izrael nem teljesíti ezeket a követeléseket, Törökország nem hajlandó normalizálni a kétoldalú kapcsolatokat. Az általános vitában elhangzott felszólalásában Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a közvetlen izraeli-palesztin párbeszéd felvételét szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett a közel-keleti békefolyamat mellett. Van Rompuy nem tett említést a francia államfő azon javaslatáról, hogy köztes megoldásként Palesztina kapjon megfigyelői státust az ENSZ-ben, és újítsák fel a béketárgyalásokat.
"Eljött az ideje a párbeszédnek és a tárgyalásoknak. Az emberek túl hosszú ideje szenvednek és élnek félelemben" - mondta a politikus, emlékeztetve az európai álláspontra, miszerint az 1967-es határok mentén kell kialakítani a két államot, kiigazítva a két fél által eldöntendő területcserékkel.
Erdogan és Van Rompuy éles szavakkal illette Szíriát. A török miniszterelnök elfogadhatatlannak minősítette a szíriai helyzetet, és arra figyelmeztetett, hogy minden csepp kiontott vér tovább szélesíti a kormányt és a népet elválasztó szakadékot. Az Európai Tanács elnöke pedig felszólította a világ országait, hogy csatlakozzon az európai szankciókhoz, amelyekkel nyomást gyakorolnak a kormányellenes tüntetéseket brutálisan elnyomó rendszerre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


