Balhé Berlinben
Eurószkepticizmus: történelmi kudarc a liberálisok háza táján
A liberálisok történelmi kudarcát emelték ki a berlini tartományi választásokkal foglalkozó kommentárjaikban a hétfői német lapok.
2011.09.19 10:51MTIA nem hivatalos végeredmény szerint az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok szövetségi szintű koalíciós partnere, a szabad demokrata FDP az önálló tartománynak számító német fővárosban a szavazatok mindössze 1,9 százalékát szerezte meg.
A liberális párt fennállása óta választásokon ilyen rosszul még nem szerepelt. A vasárnapi eredmény az FDP számára egyben azt jelentette, hogy ebben az évben immár az ötödik tartományi parlamentnek kényszerült búcsút mondani. A Handelsblatt német üzleti napilap a kudarc kapcsán arra mutatott rá, hogy a szabad demokraták hirtelen "eurószkepticizmusa" semmit nem segített. Az újság szerint felmerül a kérdés, vajon a liberálisok minden korábbinál súlyosabb válságát túlélheti-e a német kormánykoalíció. Nem véletlen, hogy a berlini választásokon győztes ellenzéki szociáldemokraták előre hozott választásokat követelnek - mutatott rá a lap. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) győzelmével kapcsolatban utalt arra, hogy a szavazók - miközben az SPD-t megerősítették - leváltották a német fővárost 10 éve irányító, a szociáldemokratákból és a reformkommunista Baloldal pártjából álló, "vörös-vörös" koalíciót.
Klaus Wowereit kormányzó polgármesternek most új koalíciós partner után kell néznie, amely a Zöldek és a konzervatív CDU közül kerülhet ki. Az újságok többsége a Zöldek mellett tette le a garast, ugyanakkor elhangzott olyan vélemény is, amely szerint Berlin nehéz gazdasági helyzetében a CDU hatékonyabb partner lehet. E nézetek szerint "a nehéz idők nagykoalíciót követelnek."
A lapok egyetértettek abban, hogy a szociáldemokraták berlini győzelmüket nem a párt stratégiájának, hanem elsősorban Klaus Wowereit személyének köszönhetik. Az 57 éves Wowereit - aki egy évtizede Berlin városának vezetője - a főváros nehézségei ellenére továbbra is rendkívül népszerű, karizmatikus politikus, aki - mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta - korábban sem ígért sokat, azt azonban betartotta. Ahhoz azonban ragyogóan értett, hogy a szavazókat - igazi showmanként - vörös szegfűk és autogramok osztogatásával, közös fotókkal és integetésekkel hódítsa meg. Valamennyi újság részletesen foglalkozott az információs társadalom pártjának elkeresztelt Német Kalózpárt történelmi sikerével. A többnyire huszonévesek vagy még fiatalabbak által támogatott, 2006-ban alakult kis párt egy csapásra a voksok 8,9 százalékát szerezte meg, és első ízben jutott be egy német tartomány parlamentjébe.
A lapok a "kalózok" sikerével kapcsolatban úgy vélekedtek, hogy a párt mindenekelőtt az úgynevezett protesztszavazatokat szerezte meg, és azok a berliniek szavaztak rájuk, akik csalódtak a liberálisokban, de a többi pártban is. Ily módon az eddig alig ismert párt diadala a német politika lassan már megszokott jelensége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06