Merkel vs. Hagman
Jockey Ewing a szociáldemokraták aduja Berlinben
A konzervatívok Angela Merkellel, a szociáldemokraták a Magyarországon is ismert Dallas televíziós filmsorozat korábbi sztárjával, a gonosz Jockey Ewingot alakító Larry Hagmannel kampányoltak a berlini tartományi választások hajrájában.
2011.09.17 16:17MTIAz önálló tartománynak számító német fővárosban vasárnap csaknem két és félmillió szavazópolgár járulhat az urnák elé, hogy megválassza az új képviselőházat. A tét nemcsak a berlini kormánykoalíció jövőbeni összetétele, hanem közvetve a konzervatívokból és liberálisokból álló, országos koalíció jövője is. Az előzetes közvélemény-kutatások ugyanis azt jelzik előre, hogy Berlinben mind a CDU, mind a liberális FDP súlyos vereséget szenved.
A szombaton nyilvánosságra hozott felmérések szerint a német fővárosban a Klaus Wowereit vezette szociáldemokraták fölényes győzelme várható. Az 57 esztendős, homoszexualitását a német politikusok közül elsőként nyíltan vállaló Wowereit igazi showman, amit jelez, hogy az elmúlt 48 órát Larry Hagmannel kampányolta végig. A kormányzó polgármester - aki ebben a minőségében 10 éve irányítja a várost - rendkívül népszerű, és ebből semmit nem von le az, hogy Berlin csillagászati adóságokkal rendelkezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


