Gyanúba keveredett Minszk
Ki segít Iránnak a szankciók kijátszásában?
Diplomáciai források szerint Fehéroroszország is benne van abban az országcsoportban, amelynek tagjai segítik Iránt az ENSZ-szankciók kijátszásában.
2011.09.15 08:59MTIA brit hírügynökségnek nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő nyugati diplomaták szerint Minszk egyre inkább közvetítő szerepet játszik abban, hogy lehetővé tegye Teheránnak orosz technológiák megszerzését.
"Fehéroroszország kulcsfontosságú szerephez jut azokban az iráni erőfeszítésekben, amelyeknek célja föld-föld rakéták és nukleáris technológia kifejlesztése, különös tekintettel navigációs és rakétavezérlési berendezésekre" - mondta egy diplomata.
Véleménye szerint a kelet-európai ország egyre fontosabbá válik Irán számára. Az iszlám köztársaság ugyanis már csak igen korlátozott mértékben képes beszerezni fontos termékeket Kínából, Oroszországból és Dubajból, amelyek egykor a legfőbb beszerzési forrásai voltak - tette hozzá.
Más diplomaták megerősítették a fenti állítást, kiemelve Teherán érdeklődését a rakétaprogramja megvalósításét szolgáló vezérlőberendezések iránt.
A diplomaták gyanúja várhatóan szóba kerül egy ENSZ-szakértőkből álló bizottság szeptember második felében esedékes minszki látogatásán. Ennek központi témája az a határozat lesz, amellyel a világszervezet megtiltotta tagállamainak, hogy nukleáris és rakétagyártási technológiát adjanak el Iránnak.
Irán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés, energiatermelési célokat szolgál. A nyugati államok viszont azt gyanítják, hogy atomreaktorok építésének örve alatt az iszlám köztársaság titokban atomfegyver előállításán fáradozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06