Marad a rácsok mögött
Megerősítették az al-Kaida propagandistájának életfogytiglani büntetését
Az illetékes katonai felülvizsgálati bizottság megerősítette pénteken az al-Kaida terrorszervezet propaganda szakértőjének tartott Ali Hamza al-Bahlulra kirótt életfogytiglani börtönbüntetést - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium.
2011.09.10 16:54MTIBahlult a guantánamói támaszponton tartott eljárás keretében 2008 novemberében ítélte el egy amerikai különleges katonai törvényszék, miután az esküdtszék bűnösnek találta a jemeni férfit 35 vádpontban, egyebek közt összeesküvésben, emberölésre való felbujtásban és a terrorizmushoz nyújtott anyagi támogatásban.
Fellebbezésében a 42 éves jemeni kétségbe vonta a bíróság legitimitását, valamint a különleges katonai törvényszékek felállítását lehetővé tévő 2006-os törvény jogszerűségét. Emellett aránytalannak tartotta a rá kiszabott büntetést más guantánamói foglyokéhoz viszonyítva, példaként említve bin Laden sofőrjét, Szalím Ahmed Hamdant, aki öt és fél évi börtönt kapott.
Bahlul az első foglyok között érkezett Guantánamóra 2002-ben. Az ügyészek szerint a férfi a kihallgatáskor bevallotta, hogy propaganda videókat készített, amelyekben az Egyesült Államok elleni merényleteket sürgetett, és elintézte, hogy Mohamed Atta, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások egyik öngyilkos merénylője hűségesküt tegyen az al-Kaidát vezető Oszama bin Ladennek.
A Pentagon azt most sem közölte, hogy az elítélt hol tölti le a büntetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


