Az al-Kaida Líbiából szerezne fegyvert?
Algéria kiadná Kadhafit a nemzetközi bíróságnak
Az algériai kormány kiadja Moammer el-Kadhafit a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), ha az ország területén keres menedéket - írta kedden egy helyi újság kormányforrásokra hivatkozva.
2011.08.30 19:11MTIAz es-Suruúk szerint Abdel-Azíz Buteflika elnök hétfőn közölte a kormány tagjaival, hogy Algéria betartja a nemzetközi megállapodásokat minden Líbiával kapcsolatos ügyben. A döntésnek nem az az oka, hogy Kadhafi megbukott, hanem az, hogy az ICC körözést adott ki ellene, valamint Szeif al-Iszlám nevű fia és a hírszerzés főnöke ellen emberiesség elleni bűntettek elkövetésének vádjával - írta a lap.
A lap egy másik cikkében arról adott hírt, hogy Kadhafi családtagjai - a felesége, egy lánya, két fia és újszülött unokája - a délkeleti Illizi tartományban tartózkodnak, és nem engedélyezik nekik, hogy a fővárosba, Algírba utazzanak.
Egy másik algériai lap, az el-Vatan közölte, hogy azért szigorítják meg a líbiai határ déli szakaszának védelmét, mert a hatóságok attól tartanak, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai szárnya kihasználja a Líbiában lévő kaotikus helyzetet, és fegyvereket szerez. Az algériai kormányzat szerint az iszlamista szélsőségesek már valószínűleg be is szivárogtak a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsba.
A tanács ezt dühösen cáfolta, és azzal vádolta az algériai kormányt, hogy Kadhafi oldalára állt a polgárháborúban, amit viszont az algériaiak tagadnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


