18 ember vesztette életét
Az al-Kaida vállalta magára az algériai öngyilkos merényletet
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya vállalta hétfőn magára a péntek este egy algériai katonai akadémia ellen elkövetett öngyilkos merényletet, amelyben 18 ember vesztette életét.
2011.08.29 18:47MTIAz Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) egy hétfőn kiadott közleményben megnevezte a két elkövetőt, akik az Algírtól 100 kilométerrel nyugatra fekvő Sersel városában a katonai akadémia tiszti étkezdéjének bejáratánál levegőbe repítették magukat.
"A szent hónap 27. napjának éjszakáján, míg a líbiai nép a Kadhafi feletti győzelmet ünnepelte... Algériában a mudzsahedinek szent támadást hajtottak végre az algériai bűnös rezsim, Kadhafi egyik szövetségese ellen" - olvasható az egyik iszlamista honlapra feltett dokumentumban. Algírt a líbiai felkelők előzőleg azzal vádolták meg, hogy támogatja Kadhafit az észak-afrikai országban dúló polgárháborúban, ezt az állítást Algéria azonban határozottan elutasította.
Közben Abdel-Azíz Buteflika államfő egy hétfői közleményben ígéretet tett az április óta kilátásba helyezett politikai reformok következő hónapokban történő megvalósítására. A tervezett lépések között szerepel egyebek mellett az a javaslat is, hogy a parlamenti és törvényhozási választások jelöltlistáján szereplő képviselők 33 százaléka nő legyen.
A parlament a muzulmán böjti hónapot, a ramadánt követően szeptember 4-én ül össze, hogy megvitassa a különböző törvénytervezeteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


