Két évtizedes száműzetésből tért haza
Letartóztatták Egyiptom legkeresettebb iszlám szélsőséges terroristáját
Kairóban vasárnap letartóztatták az ország egyik legkeresettebb iszlám szélsőséges terroristáját, Mohammed al-Iszlambúlit, aki két évtizedes száműzetésből tért haza.
2011.08.28 19:20MTIAl-Iszlambúli Iránból érkezett, miután a teheráni hatóságok közölték vele, hogy el kell hagynia az országot, s vagy Egyiptomba, vagy Pakisztánba mehet. Miután az utóbbiba többször is sikertelenül próbált bejutni, felszállt egy kairói repülőgépre.
Mohammed al-Iszlambúlit 1992-ben távollétében államellenes összeesküvés miatt halálra ítélték, s 1999-ben egy bíróság újból elmarasztalta, mint a Luxorban turistákat lemészároló és számos merényletet elkövető Gamáa Iszlamija szélsőséges szervezet tagját. Ügyeit, mivel távollétében mondták ki rá az ítéletet, az egyiptomi törvények szerint újra kell tárgyalni.
Iszlambúli testvére, Háled al-Iszlambúli alezredes egyike volt azoknak, akik 1981-ben megölték Anvar Szadat egyiptomi elnököt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


