Lezuhant az orosz repülőgép
Kigyulladt a hajtóműve, majd eltűnt a radarokról az An-12-es
Lezuhant egy An-12 típusú teherszállító repülőgép kedden az orosz Távol-Kelet Magadani területén, fedélzetén a legutóbbi információk szerint 11 ember tartózkodott.
2011.08.09 10:03MTIA gépen hat főnyi személyzet, két technikus és egy kísérő volt, a fennmaradó két főről nem tudni semmit - közölték az illetékes hatóságok.
A gép az Amur menti Komszomolszkból indult és Magadanban leszállt tankolni, majd továbbindult Csukcsföldre.
A négymotoros gép egyik hajtóműve azonban kigyulladt, és a pilóta kényszerleszállást készült végrehajtani, visszatérve a magadani repülőtérre.
A balesetet vizsgáló bizottság közlése szerint az An-12-es ezután eltűnt a radarokról. Lezuhanásának helye egyelőre nem ismert.
A géppel a kapcsolatot közép-európai idő szerint 5 óra 34-kor vesztették el, hét óra körül már két repülőgép és több helikopter kereste.
Az An-12-es típusú repülőgép első példánya 1957-ben emelkedett a levegőbe, a gépet 1959-1973 között gyártották a Szovjetunióban - ezalatt 1248 darab készült belőle -, majd 1974-től 1993-ig Kínában is gyártották.
A sorozatgyártás megkezdése óta ez a 193. An-12-es, amely balesetben megsemmisült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


