Feszültség az utcákon?
A kormány elrendelte Mubarak átszállítását Kairóba
Az egyiptomi belügyminiszter elrendelte, hogy Sarm-es-Sejkből szállítsák át Kairóba Hoszni Mubarak volt államfőt.
2011.08.02 16:08MTIMubarak a népharag miatt február 11-én kényszerült távozni a hatalomból, s azóta egy sarm-es-sejki kórházban ápolják. Az ellene, csakúgy mint két fia, Alaa és Gamál, valamint a szökésben lévő Huszein Szálem üzletember, Habíb al-Adli volt belügyminiszter és hat helyettese ellen indított per első tárgyalását szerdán tartják meg a kairói rendőrakadémia központjában.
Az előzetes letartóztatásba helyezett Mubarakot, aki 29 éven át irányította a népes észak-afrikai arab országot, korrupcióval vádolják, és azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé. A január-februári egyiptomi népfelkelés során több mint 800 ember vesztette életét. Mubarak hétfőn kapta kézhez a bíróság parancsát, miszerint jelenjen meg Kairóban szerdán kezdődő perén. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a 83 éves Mubarak orvosai engedélyezik-e elszállítását. A volt államfő egészségi állapotáról csak ritkán közölnek adatokat, s azok is gyakran ellentmondásosak.
Múlt héten szerdán a MENA állami hírügynökség azt közölte, hogy a volt államfő súlyos depresszióba zuhant, és négy napja nem vesz magához szilárd ételt, s ezért nagyon legyengült.
Amr Hilmi egészségügyi miniszter viszont egy nappal később újságíróknak azt mondta, hogy Mubarak "jó egészségi állapotban" van, és átszállítható Kairóba.
A belügyminisztérium azt tervezi, hogy katonai repülőgéppel viszik a volt elnököt a fővárosba. "Nem akarjuk, hogy távolléte miatt feszültség alakuljon ki az utcákon" - mondta Manszúr el-Eszávi belügyminiszter újságíróknak a per megkezdésére utalva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


