Betörték a fejüket
Egy öttagú családot mészároltak le Tulában
Ötszörös gyilkosságra derült fény Tulában: keddi orosz sajtójelentések szerint ismeretlenek megöltek egy nagymamából, anyából és három kisgyerekből álló egész családot.
2011.08.02 11:38MTIA szomszédok hétfőn jelentették a rendőrségen, hogy a család lakásából rossz szag árad kifelé. A rendőrök a lakásba behatolva megtalálták a gyilkosság áldozatává vált három gyermeket és két felnőttet. Mindannyiuk fejét betörték, de a fegyvert nem találták meg a lakásban.
A kilenc-, hat- és ötéves kisfiúk holtestére a szobában találtak rá, vélhetően álmukban ölték meg őket az ágyukban, az anya és a nagymama tetemét a fürdőszobában egymásra dobták.
Mindannyian hálóruhában voltak, vagyis a gyilkosság éjszaka történhetett, az első vizsgálatok szerint feltehetően kilenc nappal ezelőtt. A lakásból semmi nem hiányzott, az ajtót kívülről kulcsra zárták. Ebből a nyomozó szervek arra gyanakszanak, hogy a gyilkos - vagy gyilkosok - bejáratos lehetett a családhoz.
Az orosz család néhány éve Jekatyerinburgból költözött Tulába. A nagymama korábban egy kolostorban szolgált, s ezzel ugyan felhagyott, hogy unokái nevelésének szentelhesse magát, de továbbra is mélyen vallásos volt és egy templomi kórusban énekelt. Lánya, a gyerekek anyja az ingatlanpiacon tevékenykedett.
Az illetékes szervek egyelőre két lehetőségből indulnak ki: a véres tett oka magánéleti lehet, vagy kapcsolatban állhat az egyik áldozat munkájával.
Alekszadr Baszrikin, az Oroszországi Föderáció nyomozati bizottságának vezetője kedden Tulába érkezett, hogy személyesen koordinálja a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06