Sok halott és sérült
Brutális buszbaleset Bangladesben
Egy helyi rendőrparancsnok közölte: teherautóval ütközött szerdán egy busz Észak-Bangladesben, a balesetben legalább 17-en meghaltak, és 30-an megsérültek.
2011.07.28 09:13MTIAniszur Rahman szerint frontális ütközés történt. A busz 11 utasa a helyszínen életét vesztette, hatan pedig kórházban haltak meg.
A baleset a fővárostól, Dakkától mintegy 180 kilométerre északra található Sáhdzsahánpur településen történt. Rahman szerint a busz a kelleténél több utast szállított, a teherautó pedig áruval volt megpakolva. Mindkét gépkocsi sofőrje figyelmetlenül vezetett, és elvesztette uralmát járműve felett.
Bangladesben nagyon gyakoriak a halálos kimenetelű közúti balesetek, amelyek elsősorban a közlekedési szabályok megszegése, illetve a rossz állapotú közutak és gépkocsik miatt történnek.
Egy kutatás szerint a 150 millió lakosú dél-ázsiai országban évente átlagosan 10-12 ezren halnak meg az utakon. Július elején 44 ember - zömében iskolások - haltak meg az ország délkeleti részén történt balesetben, amikor felborult az őket szállító teherautó.
Kapcsolódó írások:
- Buszrazziát tart a rendőrség a hét második felében
- Durva videó, kis magyar Jackass: a felüljáróról ugrott a buszra a fiatal
- Forma-1 Magyar Nagydíj : ingyenes buszjáratok indulnak a Hungaroringre
- Kukoricásban gázolt halálra egy fiút egy busz
- Kigyulladt egy busz Kínában - több mint 40 halott
- Tehervonat gázolt hajnalban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


