Truong Tan Sang a párt vezető tagja volt
Új államfőt kapott Vietnám
Új államfője van Vietnámnak Truong Tan Sang személyében.
2011.07.25 14:04MTIA 62 éves, a déli Long An tartományból származó új államfő korábban a párt egyik vezető embere volt Ho Si Minh-városban, majd a kommunista párt második embereként a napi ügyek intézéséért felelt.
Az elnöki posztért induló egyetlen jelölt a szavazatok 97 százalékát kapta meg hétfőn a törvényhozásban. Az új államfő személyéről már januárban döntött a vietnámi kommunista párt vezetése az ötévenként megtartott kongresszuson.
Truong Tan Sang Nguyen az elnöki székben Minh Trietet váltja. Vietnámban az elnöki tisztség jobbára ceremoniális feladatkört jelent.
A megválasztását követően Sang azt javasolta, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Nguyen Tan Dung egy második ciklusban is vezesse a kormányt, erről várhatóan kedden tesznek bejelentést.
Vietnám, noha Ázsia egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága, hatalmas kereskedelmi és folyó fizetési mérleghiánnyal küzd, és gyenge valutája mellett a kétszámjegyű infláció és az emelkedő élelmiszerárak is gondot okoznak.
Ugyancsak komoly problémát jelent, hogy Kína és Vietnám viszonyában évek óta feszültséget okoz néhány sziget - a nyugati médiában elterjedt nevük szerint a Spratly-, illetve Paracell-szigetek - hovatartozása a Dél-kínai-tengeren. A jelenleg kínai ellenőrzés alatt álló szigetekre - amelyek ásványi kincsekben gazdag területek - más környező országok is igényt tartanak.
Az új elnök azt hangsúlyozta, hogy "határozottan meg kell védeni az ország függetlenségét, szuverenitását egységét és területi integritását", egyúttal igyekezni kell békés úton rendezni a területi vitákat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


