Szakértők mondják
Az oslói bombát Líbia miatt kapták
Vezető orosz politikai szakértők szerint a hét ember életét kioltó robbantásra úgy lehet tekinteni, mint egy válaszra Norvégia részvételéért a Líbia elleni NATO vezette katonai hadjáratban.
2011.07.23 22:57ma.huPénteken két különböző helyszínen 92 embert öltek meg Norvégiában. Heten a norvég főváros kormányzati negyedében történt robbantásban, 85-öt pedig agyonlőttek egy nyári táborban, Utoya szigetén, Oslóhoz közel.
Norvégia, mely NATO tag, célpont lehet, köszönhetően a Líbia elleni katonai hadjáratban vállalt szerepéért – mondta az orosz szakértő, Szergej Oznobiscsev, a moszkvai Stratégiai értékelések Intézetének igazgatója.
Líbia február közepe óta áll a kormányerők és ellenzékiek kereszttüzében. A nemzetközi katonai művelet március 19-én kezdődött, a NATO tagok, többek között Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada, Olaszország és Norvégia részvételével.
Szergej Oznobiscsev szerint a terrorista támadás végrehajtásához nem is volt szükség Tripoli közvetlen utasítására, hiszen számtalan ember áll készen arra, hogy véghez vigyen egy ilyen küldetést – akár csak azért, hogy megmutassa, a nyugati társadalmak nem is olyan biztonságosak, mint ahogyan az Európában látszik.
Egy másik vezető politikai szakértő, Viacseszláv Bilokrinickij, a Moszkvai Keleti Tanulmányok Intézetének szakembere szerint az európaiak egyre nagyobb számban veszik fel az iszlám vallást, és támogatnak szélsőséges szervezeteket, így az oslói robbantást is lehet egyfajta válasznak tekinteni a Líbia elleni NATO-akcióra.
A szakértők úgy vélik, hogy a terrorista támadás kapcsolatba hozható a világ legnagyobb terroristájának halálával, a U.S. Navy seals által kivégzett Osama bin Laden meggyilkolásával.
A militáns megtalálta a legkevésbé védett országot, mivel Norvégia még sosem tapasztalt hasonló támadást ezelőtt – vélte Bilokrinickij
A szakértők azt a forgatókönyvet nem vették számításba, hogy a robbantó esetleg szellemi rendellenességben szenved, és ezt vezette a robbantáshoz.
A norvég rendőrség szerint a kormányzati negyedben történt robbantás és az Utoya szigeten végbement tömegmészárlás összefügg. Noha még egyetlen szervezet sem vállalta egyiket sem magára. Mindenesetre a tettes, akit elkaptak, mindössze 21 évet kaphat a közel 100 ember meggyilkolásáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


