Bakunak elfogadhatatlan a terület elszakadása
Kihez tartozik Hegyi-Karabah?
Azerbajdzsán számára elfogadhatatlan a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah elszakadása, a függetlenség megadása e régiónak vagy pedig Örményországhoz való csatolása.
2011.07.13 08:36MTIEzt Ilham Aliyev azeri elnök jelentette ki a kedd este Bakuban megtartott kormányülésen, azt hangoztatva, hogy Azerbajdzsán hozzájárulása nélkül Hegyi-Karabah nem kaphat semmiféle jogi státust. "Éppen ezért meg akarom erősíteni, hogy a terület elszakadása, a függetlenség megadása e régiónak vagy pedig Örményországhoz való csatolása eddig sem volt és nem is lesz a tárgyalások témája. Sem az azerbajdzsáni vezetés, sem az azerbajdzsán nép ezt nem fogadja el sohasem" - mondta az azeri államfő.
Aliyev ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a karabahi rendezésről már hosszú évek óta folyó tárgyalások "döntő szakaszukba" érkeztek, s megerősítette: Baku "mindig maximálisan konstruktív hozzáállást tanúsított". Az azeri elnök emellett méltatta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportja társelnökeinek erőfeszítéseit. Aliyev azt hangsúlyozta, hogy a kialakult status quót meg kell változtatni, s ennek alapján "a megszállt azeri területeket szabaddá kell tenni".
A múlt hét végén Örményországban és Azerbajdzsánban tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki az orosz elnök újabb rendezési javaslatát ismerteti az egymással ellenséges két kaukázusi ország elnökével.
Júniusban a tatárföldi Kazanyban kudarccal végződött a hegyi-karabahi konfliktus rendezését célzó újabb - alig több mint három éven belül immár a kilencedik - orosz-örmény-azeri hármas elnöki találkozó. Dmitrij Medvegyev orosz elnök ezután küldte el külügyminiszterének szűkszavú közlése szerint "új javaslatait" a Kaukázuson túlra.
A múlt héten Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője fölszólította Örményországot és Azerbajdzsánt, hogy "az év végéig" tegyenek intenzívebb erőfeszítéseket a konfliktus békés megoldása érdekében. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is szorgalmazta az örmény elnöknél a békefolyamat elindítását. Ezen a héten ugyanebből a célból a térségben tárgyalnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közvetítői.
A zömmel örmények lakta Hegyi-Karabah körüli viszály 1988-ra nyúlik vissza. A Szovjetunió 1991-es megszűnte után a terület kikiáltotta a független Hegyi Karabah Köztársaságot. A háború becslések szerint 15-25 ezer ember életét oltotta ki, 25 ezren sebesültek meg, több százezer ember menekült el lakhelyéről.
1994 májusában fegyverszünet jött létre, amelynek nyomán Azerbajdzsán elvesztette az ellenőrzést a terület felett. Azóta Azerbajdzsán és Örményország tárgyalások folynak a konfliktus békés rendezéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


