Az időjárás volt a tettes
Türkmenisztáni robbanások: tizenöt halott
Asgabatban hivatalosan bejelentették: tizenöt ember halt meg attól a robbanássorozattól, amely néhány napja következett be a türkmén főváros közelében.
2011.07.10 19:43MTIA robbanások csütörtökön este kezdődtek egy abadani tűzijáték-gyárban, Asgabattól mintegy húsz kilométerre. A detonációk péntek reggelig tartottak, s átterjedtek egy lőszerraktárra is, ahol régi, még a szovjet korszakból való, megsemmisítésre váró robbanószereket tároltak - áll a türkmén hírügynökség által kiadott hivatalos jelentésben.
A rendkívül meleg időjárás által elindított detonációk két katonát és 13 polgári személyt öltek meg.
Egy türkmén emberi jogi csoport szerint az áldozatok száma ennél jóval nagyobb, csaknem kétszáz, s ebből mintegy száz a katona.
Egy internetes közösségi oldalon megjelent videofelvételen jóval nagyobb robbanás látható annál, amelyet lejárt szavatosságú lőszerek okozni képesek. A felvételt nemcsak az asgabati kormányzattal szemben kritikus, és Türkmenisztánban erősen megszűrt internetes oldalak vették át, hanem az orosz televízió is, amelynek az adását sokan nézik a közép-ázsiai országban.
Ezért a türkmén külügyminisztérium vasárnap egy nyilatkozatban azt állította, hogy félrevezetőek az orosz televízió jelentései a balesetben meghaltak számáról és a pusztítás mértékéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


