Bírálják az új alkotmányt
Dzurinda szerint már másodszor figyelmezteti az EP Magyarországot
Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint az Európai Parlamentnek (EP) az új magyar alkotmányra vonatkozó állásfoglalása már a második figyelmeztetés, amit e témában Magyarország kapott.
2011.07.06 19:34MTI"A Velencei Bizottság álláspontja után az Európai Parlamentnek a magyar alkotmányra vonatkozó állásfoglalása déli szomszédunk számára már a második fontos figyelmeztetés, hogy módosítsa politikáját" - jelentette ki Dzurinda szerdai pozsonyi sajtóértekezletén.
Az Európai Parlament kedden Strasbourgban fogadta el azt az állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
Az EP-képviselők nagyrészt párthovatartozás szerint voksoltak: a baloldaliak, a liberálisok és a zöldpártiak javaslatát 331-en támogatták, 274-en - köztük a legnagyobb frakciót adó néppártiak - ellenezték, 54-en pedig tartózkodtak.
Dzurinda úgy látja, hogy az EP állásfoglalása "visszatükrözi nyilatkozatunk tartalmát", azon dokumentumét, amelyet korábban a szlovák parlament fogadott el.
"Már a Velencei Bizottság jelentésével kapcsolatban azt mondtam: ezt a jelentést egyfajta impulzusként értékelem, hogy Magyarország mégiscsak döntsön politikája módosításáról" - nyilatkozta a szlovák diplomácia vezetője. Leszögezte: a Velencei Bizottság elfogadott nemzetközi intézmény, amely magas szakmai színvonalon működik, s politikailag semleges.
A Velencei Bizottság az Európa Tanács konzultációs testülete.
"Örülök, hogy ez a jelentés, amelyet Szlovákiában nagy megértéssel fogadtunk, erőteljesen tükröződik az Európai Parlament képviselőinek állásfoglalásában is" - fejtette ki Dzurinda.
Kapcsolódó írások:
- Dzurinda szerint béke honol a szlovák-magyar viszonyban
- Jószomszédi iszony: helyretenné a külügyminisztérium Dzurindát
- Dzurinda: a szlovák-magyar kapcsolatokban nincs szükség erőfitogtatásra
- Dzurinda: "Kétszer is meggondoljuk, mielőtt átkiabálunk a kerítésen"
- Dzurinda szerint nem kell félni a határon túli magyarok választójogától
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


