Szerepét új eljárásban vizsgálják
Lengyelország: külön kezelik Jaruzelski ügyét
Az ügyben illetékes varsói körzeti bíróság úgy határozott: Wojciech Jaruzelski tábornok ügyét elkülönítik vádlott-társaiétól az 1970. decemberi lengyel tengermelléki munkáslázadás véres leverése miatt zajló perben, és szerepét külön eljárásban fogják vizsgálni.
2011.07.06 14:56MTIEgy múlt pénteken nyilvánosságra hozott igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint az agg tábornok, aki szerdán ünnepli 88. születésnapját, legkevesebb 12 hónapig egészségügyi okok miatt nem lesz képes részt venni a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése miatt ellene folyó másik per tárgyalásain.
Az egykori nemzetvédelmi miniszter, későbbi miniszterelnök és államfő limfómában - a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegségben - szenved, és nemrég kemoterápiás kezelésen esett át.
Az orvosi véleményt az 1970. decemberi események miatt zajló perre is kiterjesztették. Ezt a tíz éve folyó pert - amint május végén közölték - újra kell kezdeni egy újabb, már a második esküdt halála miatt.
Az újrakezdés miatt nemcsak az államügyész, hanem maga Jaruzelski is sajnálatát fejezte ki. Azt mondta, szeretné megérni az ítélethozatalt, mert a média már régen kimondta felette az ítéletet, és azt reméli, hogy a bíróság körültekintőbben fog eljárni.
1970 decemberében az akkori Lengyel Népköztársaság kormánya drasztikus áremeléseket jelentett be, ami miatt tüntetések robbantak ki a tengermelléken. Gdansk, Gdynia, Szczecin és Elblag utcáin hivatalos adatok szerint a rendőrség és katonaság lövéseitől 44-en veszítették életüket, és több mint 1160-an megsebesültek.
A már a rendszerváltás után indult perben Jaruzelski mellett - aki az események idején nemzetvédelmi miniszter volt - a vádlottak padján ül a 77 éves Stanislaw Kociolek egykori miniszterelnök-helyettes és a lázadás leverését irányító három katonai parancsnok. A vádlottak, akik szabadlábon védekeznek, nem ismerik el bűnösségüket. Ha ez mégis bebizonyosodna, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


