Záhonynál cigarettaszállítmányra bukkantak
Mosakodhatnak a csempészek: két tonna törölközőt foglalt le a NAV
A szervezet közölte: törölköző-, és cigarettaszállítmányokat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatóságának járőrei az ország több pontján.
2011.06.11 10:11MTIA pénzügyőrök Vámosszabadi térségében ellenőriztek egy szlovák honosságú gépjárműszerelvényt, amely az okmányok szerint két tonna törölközőt szállított egy magyarországi címzett részére.
A konténer felnyitása után védett márkajelzéssel ellátott törölközőket találtak a szállítmányban. A tételes vámvizsgálat során, 13 ezer különféle - FC Barcelona, Manchester United, Liverpool FC, Arsenal, Mercedes, Ferrari, Suzuki - felirattal ellátott védjegyoltalom alatt álló törölköző került elő.
A közlemény szerint a sofőr a védjegyjogosult engedélyt nem tudta bemutatni, ezért a bevetési főigazgatóság munkatársai a 26 millió forint értékű törölközőt lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen, áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.
A pénzügyőrök egy másik helyszínen, a záhonyi vasútállomásnál is ellenőrzést tartottak. Itt arra lettek figyelmesek, hogy az Ukrajnából érkező vonatról egy utas – még a vámvizsgálat előtt – kidobott egy nagyméretű csomagot, amelyet egy ott várakozó férfi felkapott és azzal a töltés alatti fákkal borított árterületre futott.
A főigazgatóság munkatársai a vasúti töltéshez közeli erdőben megtalálták a csomagot, amelyben több mint ezer doboz adózatlan cigaretta volt.
A pénzügyőrök pénteken az ukrán határszakaszhoz közeli faluban, Uszkán is ellenőrzést tartottak. Itt egy magánház udvarának szénatárolója mellett 5 500 doboz Jin Ling feliratú, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.
A NAV az összesen mintegy 7 000 csomag, 8 millió forint értékű cigarettát lefoglalta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


