Húsz euró ehhez kevés?
No problem, cafe - határrendészeket akartak megvesztegetni Röszkén
Egy szerb férfi próbált megvesztegetni két szegedi határrendészt Röszke külterületén azért, hogy felejtsék el neki az általa elkövetett szabálysértéseket.
2011.03.05 10:02ma.huA Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a Kisszéksósi úton vontak intézkedés alá még pénteken egy német rendszámú személygépkocsit. A járműben egy egész szerb család utazott, ám eggyel többen voltak a megengedettnél, ráadásul egy kiskorút úgy szállították a járműben, hogy nem használtak gyermek biztonsági rendszert.
A járőrök közölték a sofőrrel, hogy bírságot szabnak ki rá. Mialatt a rendőrök a papírokat töltötték, a férfi odalépett az egyenruhásokhoz és át akart nyújtani nekik 20 eurót azzal, hogy "no problem, cafe!"
A rendőrök visszautasították a pénzt, azonban a férfi tovább erősködött, mire a határrendészek a férfit elfogták és előállították. Ellene vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek az eljárásra illetékes Szegedi Nyomozó Ügyészségen.
Az intézkedés során az is kiderült, hogy a Németországban élő család túltartózkodott az Európai Unió területén, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárást is kezdeményeztek a határrendészek.
Kapcsolódó írások:
- Korrupt határrendészeket vettek őrizetbe
- Út mentén buktak le az afgán határsértők
- Kitört a határrendészeti szállásról - Elfogták a hetedik afgán őrizetest is
- Másfél évre ítélték kábítószerrel visszaélés miatt a korábbi határrendész őrmestert
- Harmincnégy határsértőt fogtak el a szegedi határrendészek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


