Korábban abbamaradt ügyek kerülnek elő
Hatszor is ölhettek a darabolós gyilkosok Öcsödön
Korábban abbamaradt ügyek kerülnek elő a rettenetes öcsödi sorozatgyilkosság kapcsán - legalább hat, eltűnt ember lehet, akiknek a rendőrök feltételezései szerint közük lehetett a letartóztatásban levő két férfihoz.
2011.02.24 13:10Nemcsak két embert öltek meg az öcsödi gyilkosok - a rendőrség szerint ugyanis a Békés megyei "halálportán" talált emberi maradványok legalább három emberé lehettek.
Az is biztosnak tűnik, hogy egy emberi test egészben nem férhetett a kemencébe, mert a nyílása ehhez szűk volt, így a testeket feldarabolták. Egyik áldozat valószínűleg a Körösben van, a rendőrök a Holt-Köröst is átkutatták, mely a gyanúsítottak házától nincs messze.
Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint több eltűnési esetet vizsgálnak, várnak szakértői véleményekre és zajlanak a tanúkihallgatások is - tudta meg a Blikk.

A két feltételezett elkövetőt még januárban vette őrizetbe a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy Kunszentmártonból eltűnt egy tizenhét éves fiú, valamint megszökött a gyanúsítottak öcsödi házából egy fiatal lány, aki elmondta a rendőröknek, kik tartották fogva és erőszakolták meg, valamint azt is elárulta, hogy a férfiak beszélgetéséből kiderült, ők ölték meg az eltűnt fiút.
A házkutatás és a két férfi őrizetbe vétele után kiderült, hogy az öcsödi haláltanyán emberi maradványok vannak, ráadásul nem is csupán egy embertől származnak.
Az öcsödi darabolós gyilkosság előzetes letartoztatásban lévő gyanúsítottjainak egyike már beismerő vallomást tett január végén. A két letartóztatott férfi közül az egyik 36, a másik csupán 17 éves.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


