Előzetesben van a két vádlott
Csepeli kettős gyilkosság: benyújtotta a vádiratot az ügyészség
Benyújtotta a vádiratot a csepeli kettős gyilkosság ügyében a Fővárosi Főügyészség hétfőn - tájékoztatta az ügyészség az MTI-t.
2010.12.13 14:19MTIK. Tamást előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. D. Gábort bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A vádirat szerint a vádlottak 2009. január 7-én este hat óra után megjelentek a Budapest XXII. kerületében működő Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol előzetes elhatározásuknak megfelelően, annak érdekében, hogy a D. Gábor vádlottra összegyűjtött terhelő dokumentumokat a sértettek ne tudják a hatósághoz eljuttatni, K. Tamás vádlott engedély nélkül tartott lőfegyverével lelőtte az iskola vezetőjét és egyik tanárát.
Az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja.
A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekménnyel összefüggésben megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, D. Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.
A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak.

Kapcsolódó írások:
- Csepeli kettős gyilkosság - vádemelési javaslat csalás és sikkasztás miatt
- Ismeretlen álarcos gyilkolt a csepeli iskolában?
- Csepeli kettős gyilkosság - Nyomoznak a volt rendőrkapitány lakásvásárlási ügyében
- Volt csepeli rendőrkapitány: Tiszta a lelkiismeretem
- Csepeli kettős gyilkosság: Bűnpártolás miatt nyomoz a Főügyészség!
- Fidesz: kezdődhet az elejéről a nyomozás a csepeli kettős gyilkosság ügyében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


