Piszkos ügyek
Csepeli kettős gyilkosság - Nyomoznak a volt rendőrkapitány lakásvásárlási ügyében
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a volt csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása ügyében - erősítette meg az MTI-nek rendőrség kedden a csepel.info értesülését, hangsúlyozva azt, hogy az eljárás ismeretlen tettes ellen zajlik.
2010.05.18 13:03MTIA csepel.info értesülése szerint Császár Mihály "jogosulatlanul olyan szociális bérlakáshoz jutott, melyet 2.511.092 forintból, közpénzből újított fel neki az önkormányzat vagyonkezelő cége, és amelyet nem sokkal később 3.003.000 forintért meg is vásárolhatott".
Hozzátették: ebben az ügyben a Fidesz-KDNP tett feljelentést. A lap felidézte, hogy a csepeli kettős gyilkosság ügyében a márciusban hivatalvesztéssel sújtott rendőrkapitánnyal összefüggésben bűnpártolás miatt is nyomozás folyik. Az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészségen kedden azt közölték: a bűnpártolás miatt indult nyomozás továbbra is ismeretlen tettes ellen zajlik, nem gyanúsítottak meg senkit az ügyben.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség március végén rendelte el a bűnpártolás ügyében a nyomozást, miután a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázására, hogy az egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármilyen felelősség annak kapcsán, hogy az iskola lelőtt igazgatója a gyilkosság napján feljelentést készült tenni a csepeli rendőrkapitányságon, ám ennek nincs nyoma, noha a férfi bizonyíthatóan járt aznap a rendőrségen.
A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről.
A kettős emberöléssel kapcsolatban a BRFK két büntetőeljárást is folytat: az életvédelmi osztály az emberölés miatt folytat nyomozást a gondnokkal és a volt gazdasági igazgatóval szemben, előzetes letartóztatásuk mellett.
A gazdaságvédelmi osztály sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás bűntett miatt folytatnak eljárást, ennek során gyanúsítottként hallgatták ki a volt gazdasági igazgatót és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06