Gyógyszer, inzulin, 40 ezer forint
Hajléktalan rabolt ki hajléktalant Dunaújvárosban
Kirabolt egy másik hajléktalant egy 47 éves, szintén fedél nélküli férfi szerdán késő este Dunaújvárosban; az elkövetőt a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, s kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2010.11.11 19:23MTIA férfi cigarettát kért a másik hajléktalantól, s miután az kétszer is megtagadta a kérés teljesítését, tarkón ütötte őt. Miután a sértett a földre esett, megrugdosta, majd lerántotta a válláról a táskáját és kitépte a kezéből a szatyrát, amelyben 40 ezer forint, gyógyszerek és inzulin volt - mondta Németh-Kész Mónika rendőr százados.
A sértett által adott személyleírás alapján az egyik hajléktalanszállóról előállították a bántalmazót, aki azzal indokolta tettét, hogy a másik hajléktalan "felmérgesítette".
Mint hozzátette, a másik ember azt hazudta, hogy nincs nála cigaretta, holott ő látta, hogy cigit sodor a kocsmában.
A gyanúsított azt mondta, nem nézte meg, mi van a táskában és a szatyorban, s megmutatta a rendőröknek azt a helyet, ahol azokat állítása szerint eldobta. Ennek ellenére a pénzt és a gyógyszereket nem találták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06