Három nap alatt három gyermekbaleset
Egyszerre három gyereket gázolt el egy autó!
Egyszerre három, a gyalogátkelőhelyen áthaladó fiatal fiút gázolt el egy autó Szombathelyen, a gyerekek csak könnyebben sérültek meg. Három nap alatt ez volt a harmadik gyermekbaleset a városban - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
2010.10.26 11:11MTISzalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az újabb baleset hétfő reggel történt a Petőfi utca és a Magyar utca kereszteződésében; egy autós kanyarodás közben ütötte el a zebrán áthaladó fiúkat.
Szombat este egy másik autós halálra gázolt egy kerékpározó kisfiút Szombathelyen. A járművezető jogosítványát a rendőrség a helyszínen bevonta és büntetőeljárás is indult a sofőr ellen, de a vérvizsgálat eredménye szerint az autós nem fogyasztott alkoholt. A férfi az eddigi vizsgálatok szerint valószínűleg figyelmetlenség miatt ütötte el az édesanyja nyomában kerékpározó, láthatósági mellényt is viselő kilencéves gyermeket a Dolgozók útja és a Torony utca kereszteződésében - közölte a szóvivő.
Vasárnap délelőtt a szombathelyi Huszár úton sodort el egy autós egy gyalogátkelőhelyen áthaladó gyereket, akit könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A megyei rendőr-főkapitányság hétfőn közleményt adott ki, amelyben arra szólítja fel a járművezetőket, hogy a megváltozott, téliesre fordult időjárási viszonyok között fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


