Tagadják a vádakat
Kényszervallatás gyanúja miatt állítottak elő rendőröket
Kényszervallatással vádol két bátaszéki és egy decsi rendőrt a Tolna Megyei Főügyészség. A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket.
2010.10.19 15:29MTIA vádirat szerint a három körzeti megbízott 2009. október 10-én egy akkor 17 éves decsi fiút és 19 éves bátyját bántalmazta, akiket tanúként és gyanúsítottként hallgattak ki egy lopás ügyében. A nyomozás során az idősebb fiút gyanúsították meg azzal, hogy három hónappal azelőtt ellopott egy 24 ezer forint értékű mobiltelefont Alsónyéken, a sárközi lakodalom nevű rendezvényen.
Az ügyész ismertetése szerint a harmadrendű vádlott a decsi körzeti megbízotti irodában a fiatalabb fiút pofon ütötte, majd bátyját mindhárman bántalmazták: fejen és arcon ütötték, egyikük pedig egy szekrénynek lökte. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek. Az idősebb fiú a kihallgatáson beismerő vallomást tett.
A főügyészség a kényszervallatás mellett egy rendőr ellen könnyű testi sértés, kettővel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt is vádat emelt. Utóbbit azért, mert bár a sértettek azt állítják, hogy nem tartottak náluk házkutatást, erről az első- és a másodrendű vádlott rendőr jegyzőkönyvet készített. A bíróság előtt mindhárman fenntartották korábbi vallomásukat, és tagadták bűnösségüket, azt viszont ketten is elismerték, hogy az eljárás közben követtek el hibákat.
A tanúként idézett fiatalkorút például nem törvényes képviselője, hanem nagyanyja jelenlétében hallgatták ki, nem írásban, hanem szóban idézték a két fiút, és az - általuk megtartottnak mondott - házkutatást "halaszthatatlan nyomozati érdekből" határozat nélkül végezték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06