Buszmegállóban fogták el a társaságot
Iszapkatasztrófa: 75 ezernyi segélyt markoltak fel a csalók
Az iszapáradat áldozatának adta ki magát, és mintegy 75 ezer forint értékű segélyt vitt el a helyi plébániáról öt környékbeli településekről érkezett személy.
2010.10.10 19:49MTIMa délelőtt, az egyházi szervezet adományosztásán jelentkezett segélyért egy 47 éves nő és 48 éves élettársa. Velük tartott egy szintén a környéken lakó 44 éves férfi 17 és 19 éves fiával. Az adományosztáson több szatyornyi tartós élelmiszert és tisztítószert pakolt össze a társaság.
Amikor a segélyezésben segédkező munkatárs kérte, hogy adják meg nevüket, lakcímüket, valamint aláírásukkal igazolják az adomány átvételét mindössze a 47 éves nő töltötte ki a blankettát . Mint később kiderült, hamis adatokkal. A teletömött szatyrokkal a buszmegállóban várakozó társaságot a rendőrök igazoltatták.
A 17 éves fiú és a nő először hamis adatokat adott meg, ezért személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt indult ellenük eljárás. Mivel az igazoltatás során kiderült, hogy olyan Devecser környéki településeken élnek, amelyeket az iszapáradat nem érintett, valamennyiük ellen hivatalból eljárást indított csalás szabálysértés miatt az Ajkai Rendőrkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06